Testületi tudósítások 
2010 első képviselőtestületi ülésére január 29-én került sor a Faluház házasságkötő termében. A meghívóban közölt napirendi pontok szerint zajlott az ülés. Először Balogh Ferenc polgármester számolt be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Ennek értelmében december 21-én megtörtént a védőnői szolgálat műszaki átadása, ezután került sor a kifizetésre, majd a visszaigénylésre. A szeméttelepek rekultivációját 2010 nyarán kezdik meg. Január 19-én a civil szervezetek beszámoltak elmúlt évi tevékenységeikről, és számot adtak a támogatás összegéről. Minden civil szervezet időben elszámolt. A Bordány-Üllés kerékpárúttal kapcsolatban elhangzott, hogy a Délút kft. a garanciális időt meghosszabbította. A három ügyvezető kifejezte szándékát, hogy szeretnének a területen maradni és számukra is fontos a jó minőség biztosítása. Ezután településünk költségvetését tárgyalták a képviselők. A költségvetési javaslat tartalmazta a rendeletet, a 17 mellékletet és a végrehajtási intézkedést is. Ebből kiderült, hogy idén 618 millió 370 ezer forintot költhetünk el, a költségvetés hiánya 55 millió 268 ezer forint. A működési hiány 13 millió 191 ezer forint, a felhalmozási hiány 42 millió 77 ezer forint. Az elmúlt év zárása után derül ki, mennyi a pénzmaradvány, így annak ismeretében már pontosabb kalkulációt végezhetünk és várhatóan ebben az évben sem kényszerülünk hitelfelvételre. A polgármester három fontos célt fogalmazott meg az idei évre: a működés fenntartását, a fejlesztések megvalósítását és az eladósodás elkerülését. Összességében feszített és visszafogott fejlesztéseket tartalmazó költségvetésnek nevezete a polgármester az ideit. Gajdánné Szatmári Mária okleveles könyvvizsgáló értékelésében úgy fogalmazott, hogy „ésszerű, célszerű, átgondolt, optimális” Bordány község költségvetése. Kiemelte a precizitást és erősen bírálta az EU-s pályázati elszámolások szerteágazó útvesztőit. Hozzátette, ritka ma már az olyan önkormányzat, mely önként vállalt feladatokat is felvállal. Itt a civil szervezetek együttműködési megállapodásaira, és támogatásaira (ötmillió forint), a Falunapokra (félmillió forint), és a Bordányi Naplóra (másfél millió forint) célzott. Zádori Imre elmondta, hogy ez a ciklus utolsó költségvetése, mely takarékos, mint a ciklus többi költségvetése is az volt. Véleménye szerint az idei év a fejlesztések éve is lesz. Reményét fejezte ki, hogy a célkitűzések megvalósulnak. Ő is dicsérte a költségvetés aprólékosságát és precíz voltát. Dr. Kerekes Tibor címzetes főjegyző elmondta, hogy az államháztartási törvény változása új szemléletet eredményezett. A választások miatt a kifizetések csúszhatnak, így a likviditás változhat. Ezt követően Balogh Ferenc megköszönte azok munkáját, akik sokat dolgoztak a költségvetés összeállításán. Ezután a közfoglalkoztatási tervet fogadták el a képviselők. Bordányban majdnem kétszáz munkanélküli van, az ő foglalkoztatásukat kívánja közfoglalkoztatás keretében megoldani az önkormányzat. Jelenleg a bordányi erdő takarítási munkálatait végzik a bordányi közfoglalkoztatásúak egy csoportja. A kilenchektáros, majd ötven esztendős erdő már igencsak megérett a takarításra, felújításra. A tervek közt szerepel új erdők telepítése az önkormányzati területeken. Az ötödik napirendi pontban a szociális alapellátások helyi szabályozásáról szóló rendeletet alkották meg a képviselők, majd a Polgármesteri Hivatal 2010. évi munkájának célkitűzéseit tárgyalták meg, valamint értékelték a jegyző elmúlt évi teljesítményét. Kiírásra került a Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői pályázata. A pályázónak felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie és ötéves szakmai gyakorlatot kell igazolnia. A pályázat megjelent a KSZK honlapján. Az intézményvezető személyéről a döntést a képviselőtestület május 28-i ülésén hozza meg. Az előterjesztések közt az ivóvízjavító programról esett szó, mely 2001 óta zajlik. Az EU önerő-támogatást megkaptuk. Az ehhez kapcsolódó fejlesztések folyamatban vannak. Sólyáné Sárközi Ágnes Ez lesz majd a cikk címe |